Jelenlegi tagok: Papp Károly, Jäger Renáta, Kálmán Sarolta, Cibula Irén, Kántor Csaba, Márton Pál, Horváth Hajnalka, Hakszer Marian, Kósa Mihály

Volt tagok: Bugár Krisztina, Póda Laura, Lavu József, Kovács Gábor, Nagy Laura, Oravecz Hedvig, Takács Dávid, Pápay Krisztina, Hakszer /Tóth/ Marika

Úgy döntött a „szülői triumvirátus”, hogy egy könnyed kis kabaré összeállítással kezdjük meg ténykedésünket. Konkrét és egyszemélyes irányítás nélkül azonban, egy szöveg kavalkád alakult ki, ami – ha nem vetünk véget neki – még ma is tartana, és elmondhatnánk, hogy nem színi csoport vagyunk, hanem kabarégyűjtők.

Minden próbára újabbnál újjabb jelenetekkel jöttek a Tsz /tisztelt szereplő/ tagok. De egyszer minden jónak vége szakad és kijelentette a társaság, hogy szükséges egy Cerberus, aki könyörtelenül és főleg tévedhetetlenül kiszórja a felesleget, ami által a csapat végre kimutathatja a foga fehérét.

Ez a személy lett a Papp, akinek nem szakmája a neve – hehe.

Így lett megszerkentyűzve a Szerelmek és csalódások című kabaré összeállitás, aminek a bemutatója 2005 telének eleje.

És hát ezzel beütött a menykű. – Tetszett a közönségnek!

Tetszett itthon, tetszett a környező falvakban, tetszett, ahova csak betettük a lábunkat.

Na, ettől ez a sz-v /szedett-vedett/ banda vérszemet kapott, és illa berek, nádak, erek – meg sem álltak, mígnem Jókaihoz nem értek. Annak is a Debreceni lunátikus című népszínműjéhez. Igaz, hogy ripacskodtunk benne eleget, na meg tébláboltunk benne – többet, mint eleget, de nem szabad elfeledni, hogy azért voltak a társaságban jó hangú leányzók, és – ki kell mondjam – deli legínyek is. A hibáink ellenére azért helyre kis darabot rittyentettünk belőle, és csak úgy zabálta a közönség. Nem úgy a városiak, azok kissé kényesek voltak az ízlésükre, de hát az az ű bajuk. Ugyi.

Kicsit konyult a kedv, és hát úgy volt ildomos, hogy feloldjuk a problémákat. Megoldás? Megint egy kis kabaré. Jöttek újak, mentek, akik menni akartak, azét csak-csak összeállt a dolog. És még címe is lett neki: Garantált népi. Mondhatnám azt is, hogy ezzel a címmel garantált a siker, de nem mondom. Aki látta, majd mondja – vagy nem.

A társaság jókedve azonban mit sem változott. Természetesen voltak /és vannak is/ ellentétek, összezördülések, de hát mondjanak egy olyan helyet, ahol nem fordul elő az ilyesmi, főleg, ha egy emberkénél több van jelen, és mindegyik a maga nemében jellem.

Na de ne dumáljak magam ellen, inkább megemlítem a következő darabot, ami eleinte úgy tűnt a képességeinket meghaladja, de mint kiderült csak újdonság volt, és nem bumpy jumping. A címe: Bolond vasárnap. Kipróbáltuk, és ment. Megismertük hibáinkat, felismertük hiányosságainkat, és amit esetlek nem tudtunk, vagy nem akartunk tudni arra felhívták a figyelmünket – és elhoztunk két – azaz kettő, vagyis 2 db – díjat, az Egressy Béni színjátszó fesztiválról. Nagy buli volt, főleg hogy ott derült ki, hogy egyik /Azaz, két/ tagunk már nem egy tag. Hazavágta a terveinket, de örültünk, hisz valamelyest mi is részesei voltunk a fogantatásnak /igaz a gyertyát nem mi tartottuk/, Zsófia Hakszerré válásának.

Na de megráztuk magunkat és ha nincs komoly darab, akkor van kabaré /az örök Jokker/, és megint csak összehoztuk a lehetetlent Kabarétorta zenehabbal. Zenével teletűzdelt kabaré összeállítás volt, ahol is Dévid kimutathatta mind a 30fogát, hisz úgy énekelt, de úgy …, még az esti menü is kilátszott belőle. A mi Dévid –k /Alias Takács/ volt az igazi menő. Megmutatta, hogy nemcsak a rezsó mellett sztár, de a mikrofont is éppoly ügyesen forgatja, na meg, Saccot is /azaz Kálmán Sacit/.

Na és megint jött a plotty. Kátyú, nem is akármekkora. De a banda túlélésre szakosodott fele, megint csak megrázta magát, és lesz, ami lesz alapon  belenyúlt a francia lelkekbe, vagyis egy hapsiéba, és ott összekotorta két egyfelvonásos szövegkönyvét, amit annak rendje és módja szerint a T közönség elé celebrált. A két darab közösen a Múltbéli tanulságok címet kapta: de egyébként az Ilyen a világ, és az Aludj el címet viselték.

Ezzek közül egyet kiválasztva /Ilyen a világ/ elpófátlankodtunk Szepsibe. Gondoltuk, ha már egyszer voltunk, mért ne próbáljuk meg még egyszer. Megint csak szívesen fogadtak, és megint csak jól éreztük magunkat. És, ha nem is kettő, de azért egy díjat megint csak elhoztunk, és egy különdíjat is hozzá, amit egy bicikli turisztikai csoport adományozott nekünk.  Hát nem szép az élet?